szorító
szorító melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan, aki, ami szorít (1–4). A derekát szorító öv; a lábát szorító csizma; az ellenfél karját szorító birkózó. [A törvényjavaslat] a szorító szabályokon … sokat tágított. (Kemény Zsigmond) Szorító vállra nincs szüksége karcsú termetének. (Jókai Mór) || a. (műszaki nyelv) Olyan, amivel szorítanak; szorításra való. Szorító készülék. || b. (ritka) A szorítással összefüggő, vele kapcsolatos, rá vonatkozó. Szorító erő. Akkor magállott a szorító keringés, amely egész gyomrát csaknem felfordította. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben is) Olyan, aki, ami vmire késztet, kényszerít, sürget, hajszol vkit, vmit; szorít (5–7). A lovát szorító csikós; a sebzett szarvast szorító vadász; a fiút munkára szorító apa.
3. Olyan, aki, ami helyet, időt, pénzt előteremt, szerez, szorít (8) vmire. A levélírásra időt szorító asszony.
II. főnév -t, -ja
1. (műszaki nyelv) Szorításra való, alkalmas, haszn. eszköz, készülék. A munkadarabot szorítóba fogta.
2. (sport) <Ökölvívásban> az a kötelekkel elkerített négyzet alakú dobogó, ahol a mérkőzés folyik. A két ellenfél most lép a szorítóba.
Szóösszetétel(ek): 1. szorítóbilincs; szorítóék; szorítófa; szorítófogó; szorítógyűrű; szorítóhüvely; szorítóizom; szorítójárom; szorítókengyel; szorítókeret; szorítókötés; szorítólap; szorítólemez; szorítónyolcas; szorítópersely; szorítópofa; 2. hüvelykszorító; körömszorító; kutyaszorító.
