szittya
szittya főnév és melléknév (régies)
I. főnév szittyát, szittyája
1. A szittyák: a magyarok és a hunok közös őseinek tartott harcias, bátor keleti nép; szkíták. Hűves ősszel szeretek én lovag [= lovon], gyalog vadászni, Régi szittyák faja lévén, A vadakkal csatázni. (Kisfaludy Sándor) || a. (ritka) Ehhez a néphez tartozó v. e népből származó személy, főleg férfi. Hóditották ez országot Derék, lelkes, úri szittyák, Jóttevői szegény népnek: Iskolában így tanítják. (Ady Endre)
2. (ritka, választékos) Tősgyökeres, öntudatos, hazafiasságára büszke és többnyire maradi magyar ember. Jól van, mondá rá az öreg szittya: tehát ezentúl itthon maradok. (Jókai Mór) A szürkülő fejű szittya … gyilkos megjegyzésekkel könnyít hazafiúi bánatban sorvadó lelkén. (Mikszáth Kálmán)
II. melléknév szittyául, szittyább (irodalmi nyelvben)
1. A szittyák közé tartozó <személy>. Ti kacagányos apák, hadat űző szittya vezérek, Hős eleink, mi csekély nektek keveredni csatába. (Vörösmarty Mihály)
2. (irodalmi nyelvben v. tréfás) Tősgyökeresen, jellegzetesen magyar. Szittya gyomor kell ehhez. Szeretem a szittya lantot Szittya hangon hangzani. (Kisfaludy Sándor) || a. (irodalmi nyelvben, gúnyos) Hazája határán túl nem látó, elfogult, maradi magyar. Hitszegő vagyok Álmos fajából | S máglyára vinne | Egy Irán-szagú szittya sereg. (Ady Endre)
