szakállas
szakállas melléknév és főnév
I. melléknév -an, -abb
1. Olyan <személy>, akinek szakálla van. Szakállas koldus, öreg, próféta. Vesztél volna az országodban te szakállas pogány. (Csokonai Vitéz Mihály) || a. (bizalmas) Borotválatlan arcú férfi. Ma nagyon szakállas vagy! || b. (gúnyos) Rendellenesen szőrös arcú <nő>. Az a szakállas nő a felesége? Annyira szakállas, hogy cirkuszban mutogathatnák.
2. Olyan <állat>, amelynek állán szakállhoz hasonló szőrzet v. tollazat van. Szakállas fóka, kecske, keselyű; (népies, régies) szakállas farkas: mesebeli f., amely mindenkit megtámad. Csörtetett keresztül-kasul cserjéken, bozótokon, mint egy szakállas farkas. (Jókai Mór)
3. (átvitt értelemben) Olyan, amiről szakállhoz hasonló szálak lógnak le. Szakállas moha, gyökér. [V vár] falán rajta van a füst, padlózaton a vér, tört ormú tornyán a szakállas moh. (Kemény Zsigmond) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Zuzmarás, jégcsapos. A te éjszakai völgyedben setétség lakozik… későn hagyja el a szakállas tél fagya. (Vörösmarty Mihály) Nyolc hónapon át nem lát egyebet, mint jégcsaptól szakállas fenyőerdőket. (Jókai Mór)
4. (átvitt értelemben, régies) Olyan <fegyver>, amelyen a kulcs szakállára (4) emlékeztető kiálló rész van. Szakállas alabárd. || a. (átvitt értelemben, régies) Kampókkal ellátott. Szakállas nyíl. Egyik lábát elhordta szakállas golyóbis. (Jókai Mór) || b. (átvitt értelemben, régies) Szakállas ágyú: a XVIII. századig használt öblös szájú, a cső végén lehajló nyúlvánnyal megtámasztott á. A szakállas ágyú voltaképpen falba fektetett nagy puska volt, s diónál nagyobb golyó nem fért bele. Szakállasnak a külső végén lehorgadó vasnyúlványról nevezték. (Gárdonyi Géza) || c. (átvitt értelemben) Szakállas horog: a) (halászat) az ín (4a) végén alkalmazott több h., amelyeken visszafelé álló külön kampó van; b) (tájszó) olyan hegyes eszköz, amelynek végén visszahajló horog van; a szénaboglyából nagyobb csomókat szoktak kihúzni vele.
5. (átvitt értelemben, bizalmas, tréfás) Szakállas tréfa, történet, vicc: régi, unalomig ismert t., t., v.
II. főnév -t, -ok (ritka, gúnyos)
1. Öregember. Már megint okoskodnak a szakállasok. Szeretem ez öreg szakálast, Bár kevés van szeretni benne. (Ady Endre)
2. (átvitt értelemben, régies) Szakállas ágyú. [Dobó] csak a szakállasokból pukkantott olykor. (Gárdonyi Géza)
szakállasodik; szakállasság.
