szakadék
szakadék főnév -ot, -a v. -ja.
1. (ritka, régies) Vmely romboló erő hatására keletkezett (nagyobb) rés, nyílás, lyuk. Szakadék a falon, a gáton, a sövényen, a töltésen. Betömi a szakadékot. Tizenöt nagy szakadék tátongott a falakon. (Gárdonyi Géza)
2. Meredeken v. függőlegesen eső, rendsz. sziklás falú mély völgy, árok; hirtelen mélység. Ijesztő, szédítő, tátongó, vízmosta szakadék. A hegy peremén mély szakadék tátong. A szakadék szélére lép. Lenéz, lezuhan a szakadékba. Félsz nélkül nézett a szakadékba. (Kemény Zsigmond) A patak vígan csörgött a szakadék mellett. (Mikszáth Kálmán)
3. (régies) <Folyómederből kiszakadt, kiágazó> mellékág. A Duna, a Tisza szakadéka.
4. (átvitt értelemben, választékos) <Személyek, csoportok, közösségek közt> élesen elválasztó elkülönítő, szinte áthidalhatatlan érzelmi, felfogásbeli, elvi, társadalmi különbség, ellentét. Nagy köztük a szakadék. Egyre nő köztük a szakadék. Mély szakadék tátong nézeteink között. A két világnézetet mély szakadék választja el. Megkísérli áthidalni a köztük lévő szakadékot.
5. (átvitt értelemben, választékos) (Menthetetlen) anyagi v. erkölcsi bukás, pusztulás. Rohan a szakadék felé. A szakadék szélén áll. Végzetszerűen sodoródott tovább ezen az úton, mely szédületes szakadékokon vezetett. (Móricz Zsigmond)
szakadékos.
