sejt [1]
sejt [1] [e] ige -ett, -sen; -eni [ë, ë, e]
1. tárgyas Sejt vmit: érzésen, megérzésen alapuló, homályos tudomása van vmely eseményről, tényállásról; gyanít vmit. Mit sem sejt; rosszat sejt: érzi, hogy vmi nincs rendben. Sejtem, hogy mi történt, miről van szó. Csak sejteni lehet, tudni nem. A nagy ködben inkább csak sejtették a házak körvonalait. Szép ifju párok serge lebben Körűlem, táncot táncra lejtve, Az élet gondját nem is sejtve. (Gyulai Pál) A pulyka nagybátyám csizmaszárához kapott, mintha ott sejtette volna a keresett ennivalót. (Krúdy Gyula) A fiú úgy nőtt fel, mint egy szűzlány …, keveset tudva, annál többet sejtve. (Babits Mihály) || a. tárgyas (bizalmas) Gondol, vél. Sejtem, hogy mit akarsz. Nem is sejted, barátom, hogy most egy családi ünnepélyen vagy jelen. (Csiky Gergely)
2. tárgyas Vmely bekövetkezendő dolgot homályosan előre érez. Sejtettem, hogy ez lesz belőle. Nem sejtette a fenyegető veszélyt. A mérnökök sejtik, hogy valami készül, de még nem tudják: mi. (Tömörkény István) Az egész háznál csak az öregasszony volt nyugtalan. Félt, valami különöset sejtett. (Móricz Zsigmond) Aktákba írják, miről álmodoztam… És nem sejthetem, mikor lesz elég ok, | előkotorni azt a kartotékot, | mely jogom sérti meg. (József Attila)
3. tárgyatlan (rendsz. -t ragos mértékhatározóval) (régies) Sejt vmihez: vmi keveset ért hozzá; konyít hozzá. Ha talán nem ért is, de sejt a dologhoz valamit. (Arany János) Péter a franciához is sejtett valamit, hajdani matrózéletéből. (Jókai Mór)
Igekötős igék: megsejt.
sejtett; sejtő.
