reménytelen
reménytelen [e-e-e] melléknév, határozószó és főnév
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. Olyan vmi, ami nem biztat semmi kilátással, amitől nem lehet kedvező. fordulatot várni; amivel kapcsolatban le kell mondani minden reményről. Reménytelen szerelem. A beteg állapota reménytelen. A sakkozó helyzete reménytelen. A messzeség … igazolta a szép, meleg frázisokat, a reménytelen … szenvedély kiáradásait. (Kaffka Margit) Ó vak homály | ködje, szememre borult örök éjszaka, | névtelen, reménytelen, végtelen! (Babits Mihály–Szophoklész-fordítás) Reménytelen az élet ebben a tavaszi sárban. (Móricz Zsigmond) || a. (bizalmas) Kilátástalan <dolog>, amellyel nem érdemes foglalkozni. Reménytelen eset, ügy. Az ügy, melyhez szegődni akarsz, reménytelen. (Eötvös József) || b. Semmire se jó, elveszett <személy>, akivel nem érdemes törődni. Reménytelen alak. Reménytelen ez a gyerek.
2. (irodalmi nyelvben) Reményét vesztett <személy> remény nélküli <dolog>. Reménytelen kétségbeesés. Él reménytelenül. Az a világ, amit éltem Ifjukori tündérfényben, Reménytelen bús lelkemnek Rég bezárult édes éden. (Ady Endre) Ki él, az mind reménytelen, | csak könnye van, teménytelen. (Kosztolányi Dezső)
II. határozószó (ritka, választékos) Reménytelenül. Iszonyat | fagyott végig karomon, testemen; | s előbb remélve, majd reménytelen | dobáltam szét párnákat, takarót. (Szabó Lőrinc)
III. főnév -t, -ek, -je [ë, e] (ritka) Az, akinek a sorsa, élete reménytelen. A reménytelenek utolsó menedéke. Mégis ma e borból nem ihatom, Úgy tetszik, mintha tenger volna, mély, Mint a halál örvénye, melyen a Reménytelennek gondolatja csügg. (Vörösmarty Mihály) [Juhász Gyulához.] Bátyám, ki bortól mámoros Éneket | Zengsz húrodon, … öntsd az erőd a reménytelenbe. (József Attila)
reménytelenség.
