rontás
rontás főnév -t, (-ok), -a
1. A ront (I) igével kifejezett cselekvés, művelet, eljárás; az a cselekvés, hogy vmit, vkit rontanak; pusztítás. A cipő, a szem rontása; a (vár)falak rontása ágyúval, csákánnyal; az erkölcsök rontása. Rágalmaival vki hírnevének hitelének rontására tört. Mely szégyen törökök! mi veszettség rontani egymást … Váljatok el! vagy azon holdat, mely pajzsotokon van Vessétek tova, s menjetek a vészlelkű magyarhoz, Mert ott visszavonás, s egymás rontása kelendők. (Vörösmarty Mihály) || a. Ennek eredménye. A vihar rontása iszonyatos volt. Rontanak engem szüntelen a tolvaj | évek s feneketlen rontás vagyok én is. (Kosztolányi Dezső)
2. (népies, régies) (Babonás hit szerint varázslat útján kapott betegség v. ily módon okozott kár. Rontás van rajta. Gonosz rontás van ezen a gyereken. Rontásban fekszik. Rontással tönkretette a tehenet, nem ad tejet. Most, e fiú enyém levén, szeméről E csúnya rontást én …, elveszem. (Arany János–Shakespeare-fordítás) S lelkemen, szép pogány lelkemen Egy csúf rontás ül. (Ady Endre) || a. (népies, régies) Megbabonázó, megrontó varázsszer, eszköz, tárgy. Rontást dugott a legény ingébe. || b. (népies) Csúz, köszvény. Rontás van a derekamban. Némelyek mondták, hogy az úton rontásba hágott, s az egész baj ettől való volna. (Tömörkény István)
Szóösszetétel(ek): becsületrontás; egészségrontás; forintrontás; gyomorrontás; hitelrontás; nyelvrontás; pénzrontás.
rontási.
