rímel
rímel [ë] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (irodalomtudomány)
1. <Hangok v. szavak csoportja, szó(nak) v. verssor(nak vége)> egy másik ilyen csoporttal v. végződéssel összecseng, vele azonosan v. hozzá hasonlóan hangzik. „Remek” rímel azzal, hogy „remeg”. A verssorok rímelnek. A szép hangzás elve, hogy az egymást sorban követő igék ne rímeljenek a mondatban. (Arany János)
2. Úgy ír, versel, hogy egyes szavak v. a verssorok végződései rímet alkotnak. Ügyesen rímel. Szemere még a Körner rímelt sorait is hasonlóúl rímelte fordításában. (Kölcsey Ferenc)
Igekötős igék: összerímel.
rímelés; rímelő; rímeltet.
