rikolt
rikolt ige -ott, -son; -ani (hangutánzó)
1. tárgyatlan (gyak. -t ragos mértékhatározóval) <Személy örömében, jókedvében> éles, magas hangon rövid, értelem nélküli kiáltást hallat. Rikolt egyet örömében. Nagyokat rikoltott. Férfiat énekelek, ki sokat s nagy-messze rikoltott … (Arany János)
2. tárgyatlan <Személy hirtelen haragjában, fájdalmában, örömében, meglepetésében> éles, magas hangon szól. Fiú! Fiú! – rikoltott boldogan az újdonsült apa. Ne bánts engem – rikoltott Hilda fenyegetően – ne nyúlj hozzám. (Kosztolányi Dezső) || a. tárgyas <Személy v. több személy együtt ilyen okból> így mond vmit. Gól! – rikoltotta a tömeg. „Szénát hord szegényke künn, a béresekkel, | Hivatom –” de György ur ezt rikoltja: „nem kell”. (Arany János) Ne bőgj, hanem arra felelj, amit kérdek, rikoltá a rektor. (Jókai Mór)
3. tárgyatlan (ritka, irodalmi nyelvben) <Fúvós hangszer, kül. kürt> messze hangzó, éles, gyak. fülsiketítő hangon szól, ilyen hangot ad. Rikolt a harci kürt. Rikoltott a klarinét, és a nagybőgő búgásába[n] szinte megreszkettek a falak. (Krúdy Gyula) || a. tárgyas (ritka, irodalmi nyelvben) <Fúvós hangszer, kül. kürt> ilyen hangon szólva hirdet, tudtul ad vmit. Sípok és trombiták rikoltnak gyülekezőt. (Gárdonyi Géza)
4. tárgyatlan <Bagoly, rigó v. más madár> rövid, éles. hangot hallat. Nem messze tőle a rigó rikolt. Olyan tiszta hangon és olyan kedvesen, hogy utánanéz. (Móricz Zsigmond)
Igekötős igék: átrikolt; berikolt; belerikolt; elrikolt; felrikolt; hátrarikolt; iderikolt; kirikolt; közberikolt; lerikolt; odarikolt; rárikolt; túlrikolt; utánarikolt; végigrikolt; visszarikolt.
rikoltás; rikoltó.
