rémítő
rémítő melléknév és határozószó
I. melléknév -en [e], -bb
1. Olyan, aki, ami rémít; ijesztő. A lakosságot rémítő tömeggyilkos. Az a rémítő benne, hogy … Horvátnak undok vágya nem riaszt, Nem a rideg lak, sem bús éjemen A … rémitő magány. (Vörösmarty Mihály) A kórágy rémítő képeit legyőzte az utca, vad jeleneteivel. (Kemény Zsigmond)
2. (bizalmas, túlzó) Nagyon nagy, rendkívüli, óriási; borzasztó, szörnyű. Rémítő nevetés támadt; rémítő szamárság; rémítően nagyzol; rémítően kicsinyes; rémítő szája van. Szeretnek az istenek engem, Rémítő módra szeretnek. (Petőfi Sándor) Rémítő lármát csaptak az ellenzéki padon (Vas Gereben) || a. (-t tagos mértékhatározóként) (bizalmas, túlzó) Rémítőt: nagyon nagyot, nagyon hangosat. Rémítőt kiáltott, sikoltott. [A bika] Rémítőt sikkantott és a port kapálta. (Arany János)
II. határozószó (bizalmas, túlzó) <Fokozás kifejezésére, melléknév, határozatlan számnév és határozó előtt, rendsz. érzelmileg színezett beszédben:> igen nagyon, rendkívüli módon. Rémítő kicsinyes, nagy, ostoba, sok, szép; rémítő sokat fecseg. De mért vonod ki tőrödet? miért tekintesz rám oly rémítő vadan? (Vörösmarty Mihály) Mint viszi a lovast a paripa, Rémítő bátran, szörnyű sebesen. (Petőfi Sándor)
