redő
redő [e] főnév -t, -je [e] (választékos)
1. (Művészileg elrendezett v. magától tetszetősen képződő hullámszerű) ránc v. gyűrődés <ruhán, ruhaneműn, kelmén>. Puha fejér ágyam hullámos redőin Mily szépen alusztok, én szép csecsemőim. (Arany János) Itt egy redőt simított el, ott éppen redőbe szedte az … engedni nem akaró kelmét. (Gyulai Pál) A tavon víg nők mennek csónak-útra, Arcuk csiklándja szeleburdi szél, A blúzokon kecses redőt nyom ujja. (Tóth Árpád)
2. (választékos) Ránc <emberi test bőrén, főként az arcon, homlokon>. → Mongol redő; redőbe szedi, vonja a homlokát: összeráncolja. Redői mint a tölgyfakéreg; sötét szemei … mintha gödörbe mélyednének. (Péterfy Jenő) Megsokasodnak a redők Bús homlokom és lelkem táján. (Ady Endre) Redők sem igen mutatkoztak arcán. (Kosztolányi Dezső)
3. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Vminek a nehezen föllelhető v. áttekinthető részei, rejtett zugai. A gonosszal, ha törvény redőibe búvik is, tudom éreztetni haragomat. (Vörösmarty Mihály) Emlékezetének legkisebb redőit is átkutatja … (Vas Gereben) Minden legkisebb jel … lelkünk legelrejtettebb redőibe erőszakolta a kísértő szörnyet. (Kuncz Aladár)
Szóösszetétel(ek): 1. redőcsokor; 2. arcredő.
redőcske; redőtlen.
