ráüt
ráüt ige
1. tárgyatlan Ráüt (vkire, vmire): szándékosan megüt vkit, vmit, rendsz. felülről; vkire, vmire üt (I. 2). Ráüt az asztalra, vkinek a vállára. Ráüt a verővel a dobra, a kalapáccsal a szegre. Ráütök a kezedre. A gyerek folyton bosszantotta, erre ő ráütött. Olyan vagyok én, mint a vas, nagyon rá kell ütni, hogy más formája legyen. (Vas Gereben) Berta kisasszony … pontban tíz órakor kegyetlenül ráüt a zongorára. (Ady Endre)
2. tárgyas <Tárgyat> egyszeri v. többszöri ütéssel felerősít vhova, vmire. Ráüti a patkót a ló lábára. Ráüti a foltot a cipő sarkára. || a. tárgyas Erős lendülettel rányom. Vö: üt (I. 9a). Ráüti a bélyegzőt, a pecsétet; vmi ráüti a → bélyegét vmire, vkire. || b. (átvitt értelemben) Már amit a biró sógor mond, én is ráütöm a pöcsétöt. (Gárdonyi Géza)
3. tárgyas (bizalmas) Ráüt (vmire): <tojást> feltör, és tartalmát ráönti vmely ételneműre, hogy vele elkeverje. Ráüti a tojást a lisztre a zsírra. Ráüt két tojást a porcukorra. Ha megsült a sonka, üss rá három tojást!
4. tárgyatlan (ritka) Ráüt a fejével: hirtelen, határozott fejbólintással fejezi ki helyeslését; rábólint. „Nemdenem a Toldi Lőrinc fia volnál?” | Miklós a fejével rá ütött e szónál. (Arany János)
5. tárgyatlan (ritka) Ráüt vkire: rajtaüt vkin; rátör, rátámad. Éjjel rablók ütöttek rá, azok megfojtották. (Jókai Mór)
6. tárgyatlan (átvitt értelemben) Hasonlít a szóban forgó személyhez, kül. szülőjéhez v. őséhez. Vö üt (V). Ráütött a természeted: éppen oly makacs vagy. (Jókai Mór)
ráütés; ráüthető; ráütő; ráütött; ráüttet.
