rányit
rányit ige
1. tárgyas Rányit (vkire): <ajtót, kaput> kívülről kinyit, amikor vki odabent tartózkodik, s azt rendsz. váratlanul éri, v. kellemettenül érinti. Rányitotta a hálószoba ajtaját. De hogy a deák meg se moccant, a fejedelem rányitotta az ajtót. (Móra Ferenc) Azt álmodta, hogy Julis rányitja az ajtót. (Nagy Lajos) || a. tárgyatlan Rányit vkire v. vmire: ajtót, kaput kívülről kinyit, s ezáltal láthatóvá válik számára, aki v. ami bent van. Rányitott valaki a fürdőszobában. Rányitott a bizalmasan beszélgetőkre. Szép Endre királyfit holtan, temetetlen, Leli majd a kertben aki elébb rányit. (Arany János) Szemérmes volt ez a vadembsr, sose engedte, hogy a lányai rányissanak, mikor mosdott. (Móricz Zsigmond) || b. tárgyas Rányit (vkire): <ablakot, ajtót> rendsz. belülről úgy nyit ki, hogy az a bent levőnek vmilyen szemponthól kellemetlen. Rányitotta a betegre az ablakokat. || c. (átvitt értelemben, választékos) Rányitja az ajtót vkire: meglátogat, felkeres vkit. Két hónap óta nem nyitotta rá az ajtót barátjára.
2. tárgyatlan Rányit vmire: könyvet véletlenül vmely szövegrésznél, ábránál nyit fel. Éppen a legkényesebb mondatra nyitott rá. || a. (átvitt értelemben, ritka) Hirtelen rátalál, rábukkan vmire; észrevesz, meglát vmit. Hogy is lehet az, hogy soha senki szóba nem hozza. Mintha egy ló csak úgy magától idetadált volna … Hogy erre senkise nyit rá, nem kérdi, és nem törődik vele … (Móricz Zsigmond)
Vö: nyit (I. 1a, 1b).
rányitás; rányitható; rányitó; rányitott; rányittat.
