pusztai
pusztai melléknév és főnév
I. melléknév (-an, -abb)
1. Pusztán (I. 1) található <dolog>. Pusztai csárda, gémeskút. És szívem tombol, mint a harmadfü csikó … Mit néki az étel | S a hiu fény! megelégszik ő a pusztai gyeppel, … Csak szabadon járjon. (Petőfi Sándor) A vármegyeháza úgy ki volt világítva, mintha fáklya égne, valami roppant csoda a pusztai éjszakában. (Móricz Zsigmond) || a. Pusztán (I. 1) élő <ember, állat, növény>. Pusztai árvalányhaj, csikós, gulyás, ménes. Hadd lássa ez a városi úrféle, hogy a pusztai ember is tudja ám, mi a becsület. (Móra Ferenc) Ezek a hajnali vendégek … vad ordításokkal a pusztai nomádokra emlékeztettek. (Krúdy Gyula) A gazdának …, pusztai embernek, dohányosnak az az emberi kötelessége, hogy ember legyen. (Móricz Zsigmond) || b. A pusztán (I. 1) felmerülő ügyekben illetékes, velük foglalkozó <személy>. A főkapitánynak derogált …, hogy ő menjen le túsznak a betyárért. Hát rendelte, hogy Nyári Mihály pusztai biztos szálljon le az utcára. (Móricz Zsigmond)
2. Pusztán (I. 1) történő, ott mutatkozó <esemény, jelenség>. Pusztai délibáb, találkozás, zivatar.
II. főnév -t, -ak (rendsz. többes számban) (választékos) A pusztaiak: vmely pusztán (I. 2) élő, dolgozó személyek, (uradalmi) cselédek. A pusztaiak is bejöttek a faluba búcsúra.
