pufog
pufog [pufog v. puffog] tárgyatlan ige -tam, -ott, -jon (hangutánzó)
1. <Tárgy, testrész> ismétlődő ütésekre egymás után több tompán puffanó hangot ad. A nagydob pufog a zenekar mélyében. (Krúdy Gyula)
2. <Ütésre alkalmas eszköz> működés közben ilyen hangokat idéz elő. Csak úgy pufogott a fütykös a hátán, mikor ütötték. Egy légiója az ifjabb és idősb patkánynemzetségnek … cincogva riadt szét ősi fekhelyéből … Lett iszonyú csata és tombolás; csizmasark, székláb, puskaagy pufogott, … ember káromkodott. (Jókai Mór) A következő pillanatban pufogott rajtam a botja. (Gárdonyi Géza)
3. <Ismételten elsütött fegyver, ill. riasztó eszköz> többször egymás után mély hangot ad. A sóti hegyekben … megszólalt „a viharágyú”, … nagyokat puffogva az üres égbe. (Babits Mihály) || a. <Üzemben levő robbanómotor> ismétlődő, tompa, mély hangot ad. Pufog a traktor motorja.
4. (átvitt értelemben) <Több nagyhangú, üres kijelentés> egymás után hatástalanul, semmi figyelmet nem keltve hangzik el. Pufognak a nagy szavak, az üres frázisok.
5. (átvitt értelemben, tájszó) Sértődöttségében magában zsörtölődik; dohog. Hát urambátyám, mivel különb nálamnál, hogy fenn hordja az orrát? – pufogott Dani bácsi. (Kemény Zsigmond)
Igekötős igék: belepufog; elpufog; előpufog; idepufog; kipufog; közbepufog; odapufog; tovapufog; végigpufog.
pufogás; pufogó.
