porzik
porzik tárgyatlan ige -ott,-ana; porozzon (porozzék); -ani v. porozni (rendsz. 3. személyben, felszólító módja ritk. haszn.)
1. <Vmely test> ütésre, mozgatásra, rázásra folyamatosan port bocsát ki magából. Porzik a ruha, a szőnyeg, ha kiverik. Szóláshasonlat(ok): úgy elverték, hogy csak úgy porzott: nagyon elverték. Itt a nyilam! mibe lőjjem? | Királyi szék áll előttem, Bele lövöm bársonyába, Hogy csak ugy porzik kínjába. (Petőfi Sándor) Kikaptam a számból a pipaszárat s kettőt-hármat olyat raktam vele a fickó nyaka közé, hogy csak úgy porzott a libériája. (Jókai Mór) || a. Porzik vmi: vmely út pora <a rajta való járástól, járműtől, széltől megmozgatva> nagy tömegben felfelé száll. Porzik az út, amerre a kocsi végigrobog. Kecskeméten a nagy utca de porzik … (népköltés) Porzik lábok alatt a föld. (Vörösmarty Mihály) Kiereszti a gyeplőt, azzal haj rá! … hogy szintúgy porzik belé az út. (Arany János)
2. <Apró szemű anyag> por alakjában árad. Porzik a liszt a malomban. Porzik a hó a magasban … s ködbe, szélbe foszlik el. (Arany János) || a. (növénytan) Porzik vmi: vmely növény virágpora nagy mennyiségben árad <a szélben>. Porzik a fűzfa, a kukorica. || b. (ritka) <Víz> apró cseppekben szétfreccsen. A zuhatag vize porzik a sziklán.
3. <Gyorsan mozgó, haladó jármű, személy> folyamatosan port ver fel. Porzik a kocsi az úton. Porzott a hintó az országúton. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben) Az Illés-nép Ég felé rohan | S megáll ott, hol a tél örök, | A Himaláják jégcsúcsain Porzik szekerük és zörög. (Ady Endre)
Igekötős igék: beporzik; elporzik; felporzik.
porzás.
