piedesztál
piedesztál [ë-ë v. e-ë] főnév -t, (-ok), -ja (régies írva: piedestal is)
1. (művészettörténet, elavulóban) Szobornak, oszlopnak a talapzata. Ez annyiszor látott ércszobor jobb lába túlér a piedestalon. (Jókai Mór)
2. (átvitt értelemben, választékos) <Rendsz. néhány állandósult szókapcsolatban, az erkölcsi megbecsülés jelképeként>. Piedesztálra állít, emel vkit: rendkívül nagy erkölcsi megbecsülésben részesíti; leszáll a piedesztálról: <viselkedése folytán> elveszti azt a rendkívüli erkölcsi megbecsülést, tekintélyt, amelyet addig élvezett; ledönt, leszállít vkit a piedesztálról: bebizonyítja vkiről, hogy nem érdemli meg azt a rendkívüli erkölcsi megbecsülést, tekintélyt, amelyet addig élvezett. Jókainak és az irodalomnak szüksége volt Laborfalvi Rózára. Ez az asszony … jó szelleme [volt], aki piedesztált építgetett alája. (Mikszáth Kálmán) [A papnak] nem szabad engednie, hogy az emberi méltóság piedesztáljáról ledöntse a szerelem. (Móricz Zsigmond)
piedesztálos.
