özvegység
özvegység [e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. Az özvegy (II. 1) melléknévvel kifejezett családi állapot. Özvegységre jutott. Angelika … szegény mansard-lakában húzta meg magát. Özvegység és nyomorúság egyszerre következtek el rá. (Jókai Mór) Hangos volt az asszony, mintha siket férje mellett élt volna az özvegységig. (Gárdonyi Géza) || a. Vkinek, rendsz. asszonynak özvegy volta, (ellátatlan v. elhagyott, magános, szomorú) állapota. Özvegysége alatt v. özvegységében gyermekei támogatták. Mit jelent e hű-hó gyászos özvegy házban…? | Toldi Lőrincnének most van-e a torja? Vagy menyegzőjének hozta így a sorja? | Tán megunta gyászos özvegysége ágyát, S másnak adta élte fonnyadó virágát? (Arany János)
2. (régies, irodalmi nyelvben) Elhagyott, nyomorult, ínséges állapot. Örömest kívánok … özvegységre jutott hazámnak … szolgálni. (Csokonai Vitéz Mihály)
özvegységi.
