őz
őz főnév -et [e] v. (tájszó) -t, -e [e]
Erdeinkben, mezeinken közönséges, kecses termetű, könnyed járású, nyáron vöröses, télen szürkés színű, páros ujjú kérődző állat (Capreolus capreolus); a bak rendesen három ágú (hatos) agancsot visel. Az őz sír, szökell, ugrik; őzre vadászik. Őzet lőtt. „Tarka lepke, szép arany pillangó! | Lepj meg engem, szállj rám kis madár …” | Szól s iramlik, s mint az őz futása, Könnyü s játszi a lány illanása. (Vörösmarty Mihály) Az őz átszökemlik [= átugrik] a patakon, s .. rohan a kaszálón keresztül. (Gárdonyi Géza) Úgy andalogsz az élet titkain, | … mint magányos, Szomorú őz egy őszi parkban. (Juhász Gyula) || a. (ritka) Ennek húsa mint emberi táplálék, ill. mint kész étel. Még nem evett őzet. Ma őz lesz ebédre.
Szóösszetétel(ek): őzagancs; őzborda; őzborjú; őzbőr; őzcímer; őzcomb; őzderék; őzfej; őzfutás; őzgida; őzhát; őzhús; őzlábú; őzlapocka; őzpástétom; őzpata; őzpecsenye; őzsebesen; őzsült; őzszínű; őzünő; őzvadászat.
őzecske; őzes.
