ötlik
ötlik ige -ök, -esz [e], -ött; -enék, -enél [e, e], -ene [e-e]; ötöljön; -eni [e] v. (ötölni)
1. tárgyatlan <Határozószóval, főleg 3. személyben, néhány állandósult szókapcsolatban:> hirtelen feltűnik, fölvetődik, megjelenik. Eszébe ötlik: hirtelen eszébe jut; szemébe ötlik: hirtelen meglátja, észreveszi; szembeötlik. Lilla is midőn eszembe Ötlik, elhalok, S újra felfakadt sebembe Szinte meghalok. (Csokonai Vitéz Mihály) Eszébe ötlött, hogy már soksok éve nem látogatta meg szüleinek sírját. (Kosztolányi Dezső)
2. tárgyas (bizalmas, tréfás) Ötlik vmit: kiötlik vmit. Ötlöttem egyet.
Igekötős igék: felötlik; kiötlik.
ötlő; ötlött.
