örökre
örökre [e] határozószó
1. Örök időkre; az idők végtelenségéig, örökké. Ennek örökre vége. Örökre behunyja ← a szemét; örökre elalszik ←; örökre elhallgatott ←; örökre eltávozott ←. A szent poesis néma hattyu, S hallgat örökre hideg vizekben. (Berzsenyi Dániel) Nem hagyott sok marhát, földet és kincseket, Nem az örökségen civódó gyermeket: De, kivel nem ér föl egész világ ökre, Dicső híre-neve fenmaradt örökre. (Arany János) Ne féljen …, hogy Panni felébred. Elhallgatott már az örökre. Éppen az ő sírját ástam délelőtt. (Mikszáth Kálmán) Hogycsak az öntudatos proletárok diktaturája | vethet véget a burzsi kizsákmánylásnak örökre. (József Attila)
2. (gyak. túlzó) <Vmely egyén szempontjából:> élete végéig. Magához vette a gyereket örökre. Elköltözött a városból örökre. Örökre elment a kedve tőle. Eskűt fogadok, E helyt maradok, Nincs alkum örökre pogánnyal. (Czuczor Gergely) Holnap elutazom. – És … és … hosszú időre? – Örökre. (Csiky Gergely) Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most, | legyen tiéd örökre az egész … (Kosztolányi Dezső)
3. (túlzó) Végképpen, egyszer s mindenkorra. Örökre elveszett, elmúlt. Örökre megszabadult a nyomortól. Örökre elmúlt a fejfájása. Nem virítok számotokra, Árva finnyás kóficok! | … A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. Hát azért nekem örökre Szépen békét hagyjatok. (Petőfi Sándor)
Szóösszetétel(ek): mindörökre.
