ördögadta
ördögadta [g-a] melléknév és főnév (népies)
I. melléknév (birtokos személyragos főnév előtt)
1. Haszontalan, semmirekellő <személy>. Ördögadta kölyke. Hadd nyughassam … az ördögadta fattyától. (Gyulai Pál)
2. (kedveskedő, tréfás) Olyan <személy>, aki némi kellemetlen meglepetést okozott v. okozhat számunkra, akire némileg kellemetlen érzéssel gondolunk. Ördögadta Mácsikja, hiszen csak nem esz meg bennünket! (Mikszáth Kálmán) Ejnye ördögadta kis leánya. (Mikszáth Kálmán)
3. <Sajnálatot v. lesajnálást kifejező jelzőként.> Ördögadta cigányai milyen keservesen fújják. (Eötvös József)
II. főnév ..tát, ..tája (gyak. megszólításul) Haszontalan, semmirekellő ember. Megkergette az ördögadtát. Ördögadták! Húzzátok hát a szenteket a lábaiknál fogva le az égből; de ne az én hajamnál fogva. (Jókai Mór)
III. (indulatszó-szerűen) (határozott névelővel v. a nélkül, csak ragtalanul v. tárgyraggal) (népies, tréfás)
1. <Csodálkozás, meglepődés kifejezésére.> Ördögadta, de megnőttél! Ördögadtát! Ugyan ember lett belőled! (Jókai Mór)
2. <Felháborodás, bosszúság kifejezésére.> Ördögadta, ilyen hitványság! Ördögadta! ki merne bántani, egy … nemest. (Eötvös József)
