önmaga
önmaga [mm v. nm] névmás és főnév (személyragos) önmagam, önmagad, önmagunk, önmagatok, önmaguk v. (régies) önmagok, (régies) enmagam, tenmagad, minmagunk, tinmagatok.
I. névmás, visszaható (nyelvtani alanyként nem haszn.)
I. <Tárgyként v. határozóként.> (mint egyes számú 1. és 2. személyű tárgy néha ragtalan)
1. Saját személye, teste, lelke stb.; saját maga; magamaga. a) <Tárgyként, annak nyomatékos jelölésére, hogy a cselekvés, a tevékenység, a cselekvő, tevékenykedő személyre magára irányul:> maga (főleg I. 1. 1a, f, 1). Alárendeli önmagát vkinek, vminek, vmely akaratnak, érdeknek; áltatja önmagát; becsüli önmagát; biztatja önmagát; cáfolja önmagát; csalja önmagát; dicséri önmagát; eltartja önmagát; feláldozza önmagát; felülmúlja önmagát; ismeri önmagát; isteníti önmagát; izgatja önmagát; leküzdi önmagát; megalázza önmagát; megbírálja önmagát; meggyőzi önmagát; meggyűlöli önmagát; meghazudtolja önmagát; megismeri önmagát; megítéli önmagát; megtagadja önmagát; megutálja önmagát; menti önmagát; tisztára mossa önmagát; sanyargatja önmagát; szereti önmagát; védi önmagát. A színpadon egy hatalmas alak ragadja meg a figyelmüket, aki … átkozza önmagát. (Ambrus Zoltán) Ki minket nem ért, önmagát gyalázza. (Ady Endre) Rögtön leinti önmagát: nem bánja! (Móricz Zsigmond) b) <Részeshatározóként>: maga (főleg I. I. 1a1–a3, a6 a7, a8–a10). Önmagának árt; maga ássa a vermet önmagának; önmagának fenntart, megtart vmit; önmagának parancsol; önmagának szerez bajt; önmagának tulajdonít vmit; önmagának vásárol, vesz vmit. Csak önmagának él. Önmagának sem hisz. c) <Egyéb határozóként:> maga (főleg I. I. 1a11, f1–f3, f5, f7, h, i1, 11). Önmaga alatt vágja a fát; önmaga ellen fordítja fegyverét; önmaga előtt pironkodik; önmaga felett mond ítéletet; önmaga helyett mást küld; önmaga mellé vesz vkit; önmagába mélyed, merül, roskad, süpped; bízik, hisz önmagában; kivetkőzik önmagából; hű önmagához; önmagához emel vkit; segít önmagán; uralkodik önmagán; ellentmond önmagának; önmagára talál; önmagáról ítél; önmagával meghasonlott, tehetetlen; elhitet önmagával vmit; → tisztába jön önmagával*; ellentétbe kerül önmagával; küszködik önmagával. Mennyi harcot küzde önmagával. (Arany János) Önmagából kikelve vágta lantját… a kapuhoz. (Jókai Mór) Hát így kivetkőzteti a házas élet …, az embert önmagából. (Tolnai Lajos) Ingerlékeny volt, … ideges … Önmagával meghasonlott ember. (Kosztolányi Dezső) Mintha kifordult volna önmagából, fékevesztetten tombolt. (Móricz Zsigmond)
Kerülendő szó vagy kifejezés.
2. (ritka) A szóban forgó közösség saját mivoltában, önmagához viszonyítva. A választmány maga egészíti ki önmagát.
3. (ritka) A szóban forgó állat, növény, tárgy, anyag, dolog mint amelyre a cselekvés, történés vmely körülményét vonatkoztatjuk. A tények önmagukért beszélnek. Ez a dolgozat önmagát dicséri. Ez a bor önmagát kínálja. Ez az állítás önmagát cáfolja. Önmagának mond ellent. A bűn önmagában hordozza büntetését. Hallja, mint dolgozik a bor a hordóban, hogyan viaskodik önmagával. (Krúdy Gyula)
4. (ritka) <Látást, nézést jelentő igével v. kifejezéssel kapcs>. A szóban forgó személynek, állatnak v. (képes használatban) tárgynak saját tükörképe. Önmagát nézegeti a tükörben, a víz tükrében.
II. <Birtokos jelzőként, rendsz. határozott névelő nélkül>. Saját személye; saját maga. Önmaga árnyéka: nagyon lesoványodott, erőtlen ember; önmaga bírája, ellensége, gazdája; önmaga sírját ássa: egészségét rongálja; ura önmagának: uralkodni tud, uralkodik magán. A színpadon egy hatalmas alak … tehetetlenül vergődik, gyötrődik, … hogy utoljára, kétségbeesésében, kioltsa önmagának a szeme világát. (Ambrus Zoltán)
III. <Általános névmási alany v. ritk. határozó, tárgy, ill. alanyként, határozóként, tárgyként használt névmási jelzős szerkezet mellett; az általános névmás arra utal, hogy minden egyes személyt, dolgot az alany v. ritk. határozó., esetleg tárgy szerepében, az önmaga pedig arra, hogy minden egyes személyt, dolgot a tárgy v. határozó v. birtokos szerepében is kell értenünk.> Mindenki (v. minden ember) törekedjék megismerni önmagát. Senki sem ismeri eléggé önmagát. Mindenki önmagából szokott kiindulni.
II. névmás, nyomatékos személynévmás <Főleg olyan igék, kifejezések mellett, amelyek nem fejeznek ki személyre irányulást>. Ő maga, saját maga. Önmaga végezte el az egészet. Önmaga szabta ruhában jár. Önmaga hozta törvényekkel kormányozott. Soha senki sem tudta, hogy hová tette a hóbortos Tahi a pénzét, aminthogy önmaga sem tudta volna megmondani. (Krúdy Gyula)
III. (ritka) <Személynévmásszerű nyomósító szóként; az értelmezős szerkezethez hasonló használatban.> Az elnök önmaga döntött.
IV. főnév (csak néhány határozóragos alakban) (ritka) Vkinek személye, mint jellegzetes külső v. belső tulajdonságainak hordozója. Önmagáért szeret vkit.
V. (határozóragos alakok, határozószó-szerűen)
1. Önmagában: a) egyedül, csupán. Ez az összeg önmagában nem elég. [Emlékeidet gondolatokba] magad öltöztetted, büszke rá, hogy jól feszül forma a formára – mígnem érezéd, hogy tűn a test, s önmagában a gazdag öltöny élni és fejlődni kezd. (Babits Mihály); b) külső hatás v. segítség nélkül. Önmagában nem képes végrehajtani a feladatot. A sejt él, kinyílik, oszlik, önmagában hasonló sejtekre bomlik fel. (Karinthy Frigyes); c) szavait önmagához intézve, esetleg félhangosan. Önmagában beszél. Hedvig olvasá a szent igéket, S … tünődék rajtok önmagában. (Vörösmarty Mihály) || a. Önmagában (véve): ha a dolgot más körülményektől elkülönítve mérlegeljük. Ez önmagában (véve) még nem hiba.
2. (ritka) Önmagára: mások társasága, segítsége nélkül; egyedül. Önmagára hagy vkit; önmagára marad.
3. Önmagatól: magától (1–2). Az ajtó önmagától kinyílt. Önmagától megindult a kocsi a lejtőn. Önmagától jött rá a titokra.
