osztó
osztó melléknév és főnév
I. melléknév (ritka)
1. Olyan <személy>, aki oszt. A fejben osztó gyermek.
2. Olyan <mennyiség, szám>, amellyel vmit osztunk. Osztó tényező.
3. (régies, irodalmi nyelvben) Osztó igazság: a) olyan i., amely mindenkit egyformán megillet, amelyben mindenki érdeme szerint részesül. Az osztó igazság szerint a város új polgárait, a törököket, szintén saját törvényeik szerint kell elítélni. (Kemény Zsigmond); b) jogosan sújtó, büntető felsőbb hatalom.
4. (nyelvtudomány) Osztó számnév: tő- v. törtszámnév ismétlésével alkotott olyan számnév, amely azt jelenti, hogy a szóban forgó személyekből v. dolgokból mindegyik csoportban ugyanannyi van, amennyit az egyszerű számnév jelöl. (Pl. Három-három tanuló ül egy padban. Mindegyik gyermekre fél-fél liter tejet számított egy napra)
II. főnév -t, -ja
1. (mennyiségtan) <Osztási műveletben> az a szám, mennyiség, amely megmutatja, hogy adott számot v. mennyiséget hány részre kell osztanunk; az, amellyel az osztandót elosztjuk. Közös osztó: az a szám, amellyel több osztandót egyaránt eloszthatunk maradék nélkül; legnagyobb közös osztó. 20:5 = 4 kifejezésben az osztó 5.
2. (játék) Az a játékos, aki a kártyalapokat kiosztja. Gyere ülj már vissza! Folytassuk! Ki az osztó? (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): osztóér; osztófal; osztófej; osztógép; osztójel; osztókörző; osztótag.
