orrhang
orrhang főnév
1. (nyelvtudomány) Olyan beszédhang, amelynek képzésekor a levegő a szájban keletkezett zár miatt egészben v. részben az orron át távozik (pl. m, n, ny, a francia nazális magánhangzók v. pl. a magyar pénz szó é-je egyes nyelvjárásokban).
2. Az orrán át (dünnyögve, kényeskedve, nyafogva) beszélő személyre jellemző hang. Kellemetlen orrhangja van. Orrhangon beszél. Lucy nyafka orrhangon adta tudtára, hogy a kisasszonynak a feje fáj. (Mikszáth Kálmán) Bajuszát angolosan nyírja. Kissé orrhangon nyafog, és magas sarkú cipőben jár. (Gárdonyi Géza)
orrhangú.
