odatűz
odatűz ige
1. tárgyas <Vmely tárgyat> tűvel v. más módon a közelebbről megnevezett helyre tűz. Odatűzte a virágot a kabátja hajtókájára. Odatűzte a levelet az ajtóra. Odatűzte a szalagot a kalapjához. Kebléhez könnyelműen van odatűzve egy halványpiros rózsa. (Jókai Mór)
2. tárgyatlan <Nap> nagyon erősen süt, tűz vhova. Odatűz a nap a kertre.
odatűzés; odatűzet; odatűzhető; odatűző; odatűzött.
