nyugtalan
nyugtalan melléknév és határozószó
I. melléknév -ul, -abb
1. (néha rosszalló) Természeténél fogva folyton izgő-mozgó, nyugodtan maradni nem tudó, helyét nem találó <személy, állat>. Nyugtalan gyermek, paripa. Mint nyugtalan madár az ágakon, Helyrül helyre röpköd gondolatom. (Petőfi Sándor) || c. (rendsz. állítmányként) Olyan <személy, állat>, aki, amely külső ok, főleg betegség miatt nem tud pihenni, nyugodni. A kisbaba egész éjjel nyugtalan volt.
2. (néha rosszalló) Olyan <személy>, aki természeténél fogva nem él nyugodt, kiegyensúlyozott lelki életet; vmit folyton kereső, de soha ki nem elégíthető. Nyugtalan egyéniség, ember, lélek, szellem. Nyugtalan tudósok egy idő óta még egy hatodik érzéket kezdenek keresni. (Mikszáth Kálmán) || a. (rendsz. állítmányként) Olyan <személy>, akinek vmi éppen megzavarta a lelki nyugalmát; zaklatott lelkiállapotban levő. Már napok óta izgatott, nyugtalan, nem találja a helyét. Az ember … sokkal nyugtalanabb, semhogy nevetni tudna. Oly érzékenyek leszünk, hogy sért a nevetés. (Péterfy Jenő) Nyugtalan lett, majdnem a bőréből bújt ki. (Krúdy Gyula) || b. (rendsz. állítmányként) Vki, vmi miatt aggódó <személy>. Nyugtalan vagyok, hogy nem történt-e valami baja. Nyugtalan a gyerek miatt, mert már régen otthon kellene lennie.
3. Nyugtalan (1–2) személyre jellemző, rá valló <magatartás, megnyilatkozás, lelkiállapot>. Nyugtalan arckifejezés, izgés-mozgás, mozdulatok, tekintet; nyugtalanul járkál, mozog, ül. Gondban ébred ősz király föl; Nyugtalan volt álma éjjel. (Tompa Mihály) Tünődve nézte a fiú vézna képét, nyugtalan szemeit. (Kaffka Margit) || a. Olyan <idő(szak)> amelyben vki nem talál nyugtot; nyugalom nélkül töltött. Nyugtalan élet, évek, órák.
4. Erősen hullámzó, viharos álló- v. folyó(víz). Nyugtalan tenger. A Balaton ma nagyon nyugtalan.
II. határozószó (régies) Nyugtalanul. Kétségtől rettegve, bánat közt nyugtalan Sírok, de könnyemet ontom haszontalan. (Kölcsey Ferenc)
