méz
méz főnév -et, -e [e, e] (csak egyes számban)
1. Nagy cukortartalmú, sárgás, nyúlós, sűrű anyag, melyet a méhek a virágok kelyhéből gyűjtenek, és sejtjeikbe raktároznak. Csurgatott, kásás méz; lépes méz; olvasztott, pergetett, sajtolt méz; mézet gyűjt, perget; mézet ken, tesz a kenyérre; mézzel édesít. Szóláshasonlat(ok): édes, mint a (cseppentett) méz: nagyon édes. Járnak már a dolgos méhek; S nem soká a puszta sejt: Méztől leszen drága, telt. (Tompa Mihály) Most nagy ára van a méznek, nagyon vesződnek érte a mézeskalácsosok. (Móra Ferenc) Mézet pergettünk… | konyha, tornác, csupa szag, csupa méz. (Szabó Lőrinc)
2. (átvitt értelemben, költői) Vminek a méze: édes (I. 4), kedves, kellemes volta. Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén Az anyatejnek mézét izlelém: Vidám napod mosolyg ismét reám, Hű gyermekedre, édes szép hazám! (Petőfi Sándor) Öröm, Öröm, | Egy szóra még, egy percre még! | Oh mondd, az ég fenn úgye kék S az élet méze nem üröm? (Tóth Árpád) || a. (átvitt értelemben, ritka, rosszalló) Túlzottan, mesterkélten kedves megnyilatkozás. Csupa méz volt minden szava.
3. (ritka, népies) Édes mézem!: <kedves, szeretett személy megszólításaként>.
Szólás(ok): ld. tej, üveg.
Szóösszetétel(ek): 1. mézcukor; mézcsepp; mézfelvásárlás; mézfogyasztás; mézgyűjtés; mézhozam; mézillat; mézízű; mézkeret; mézsejt; mézszedő; mézszüret; mézvirág; 2. akácméz; faméz; hársméz; macskaméz; nádméz; színméz; törökméz; vadméz; virágméz.
mézecske; mézez.
