méta

Teljes szövegű keresés

méta főnév métát, métája (játék, elavulóban)
1. Általában olyan – futással egybekötött, ütővel és labdával űzött – játék, amelyet két csapat egymás ellen játszik.
2. Kül. gyermek- és serdülőkorban többféle változatban játszott régi magyar labdajáték, amelyben az egyik csapat tagjai ütővel v. kézzel elütik a labdát, a másik csapatbeliek pedig igyekszenek elkapni és megdobni vele azt, aki elütötte, és időközben futásnak eredt.  A közös tornaórákon elhanyagolva a métát és a nyújtót, összebújtunk és beszélgettünk. (Kosztolányi Dezső)
3. Az ilyen játékban az a cél, amelyet a labdát elütő játékosnak el kell érnie, arra ügyelve, hogy a másik csapatbeli játékos az elkapott labdával meg ne dobja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem