múló
múló [ú v. u] melléknév és főnév
I. melléknév -n, -bb
1. Olyan, ami éppen most, éppen akkor múlik, szűnik. A gyorsan múló idő; a nehezen múló napok. A magas csúcs hófedett alakja rózsaszínűen jelen meg a múló éjszakában. (Jókai Mór) Ó nagy világ, … Száguldó, forró ménesek után A barna földek múló dobaját Szívünk teérted dobogta tovább. (József Attila)
2. Gyorsan elmúló, véget érő, eltűnő; múlékony. Múló baj, divat, érzés, fájdalom, izgatottság, rosszullét. [Berzsenyi emléke.] Dallott szerelmet, dalla szelíd panaszt, S megédesűlt a fájdalom ajkain: Dalt zenge a muló örömnek. (Vörösmarty Mihály) Majd elmondom, mint járt a liliom, S a múló kecsű pipacs egykoron. (Tompa Mihály) Ha megbetegedett is valamelyikünk, az csak múló betegség volt: egy kis köhögés, torokfájás. (Gárdonyi Géza)
3. (választékos) Mulandó. Múló élet, vagyon. S ki mondja meg: … Muló-e vagy örök az álom? (Petőfi Sándor) Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, – … Vész és gyalázat el ne rántsanak. (Arany János)
II. főnév -t Múlóban van: múlik (1, 2).
