meztelen [e-e-e] melléknév és határozószó, (népies, választékos) mezítelen
I. melléknév -ül, (-en) [ë], -ebb [e]
1. Olyan <személy>, akinek testét egyáltalában nem v. csak alig fedi ruha, ill. ruhával nem v. csak alig fedett <testrész>. → Anyaszült meztelen; félig, derékig meztelen; meztelen kar, nyak, váll; csak a meztelen teste ¬ van; meztelenre → vetkőztet vkit. Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban, …Sok helyen kilátszik mezítelen teste. (Petőfi Sándor) Meztelen karjában dagadtak az erek. (Arany János) A színpadon kék fényben meztelen keleti táncosnő jelent meg. (Babits Mihály) Magos fűben tíz-húsz kövér, víg gyerek | sivalkodva, meztelenül… hempereg. (József Attila) || a. Ilyen személy(eke)t ábrázoló <kép, szobor>. A szemérmes fiúcska… hosszasan nézte a meztelen képeket. (Babits Mihály)
2. Takaró, ill. dísz(ítés) nélkül való <tárgy, felület>, díszítetlen, puszta. Meztelen fal. Egy zsúp meztelen szalmán feküdt betegen. (Petőfi Sándor) A földön ült a padisah, a meztelen földön. (Jókai Mór) || a. (ritka) Kopár (1). A meztelen homokban alíg teng Egy-két gyalogbodza. (Petőfi Sándor)
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Hüvelyéből kihúzott <szúró, vágó fegyver>. Gyalog, amint voltak, meztelen szablyával Összecsapnak mingyárt kegyetlen csatával. (Arany János–Ariosto-fordítás) A pallos még nem meztelen, hüvelyben van. (Mikszáth Kálmán)
4. (átvitt értelemben, ritka) Fegyver nélküli, fegyvertelen. A… földnépe meztelen kézzel foglalta el az ellenfélnek… öreg ágyúját. (Jókai Mór)
5. (átvitt értelemben) A maga természetességében megjelenő, nem rejtett, nem álcázott; leplezetlen. Meztelen igazság. A maga meztelen valóságában nem kell neki a saját java sem. (Mikszáth Kálmán)
II. határozószó (ritka) Meztelenül (1, 2). A gyerek meztelen szaladgált. A régi jegenyefasor sudarai meztelen… meredeztek. (Kaffka Margit)
Szóösszetétel(ek): félmeztelen.