méltóságos
méltóságos melléknév és főnév
I. melléknév -an
1. (ritka, választékos) Méltósággal (1) viselkedő személy. Egy jómódú paraszt volt a szomszédunk. Egy rövid nyakú méltóságos palóc. (Gárdonyi Géza) || a. (irodalmi nyelvben) Ilyen személyre jellemző; méltóságot (1) tükröző. Méltóságos fejtartás, lépés, testtartás, viselkedés. Széles arcát szabályos kesely orra, szilárd álla… méltóságossá, parancsolóvá tevék. (Kemény Zsigmond) Az arca… valami komoly és méltóságos kifejezést öltött. (Gárdonyi Géza) || b. (átvitt értelemben) Légy tölgyfa, mit a fergeteg Ki képes dönteni, De méltóságos derekát Meg nem görbítheti. (Petőfi Sándor)
2. (1945 előtt) <Az V–III. állami fizetési osztállyal, vmely magas kitüntetéssel, ill. a főnemesi származással járó cím.> || a. (1945 előtt) <Ezzel a címmel felruházott személy, ill. felesége megszólításában, megnevezésében.> Méltóságos asszony; méltóságos gróf úr; méltóságos uram! Megjött a méltóságos úr? – kérdezte az alispán. (Mikszáth Kálmán) Az orvos egy nagyon öreg öregúr volt, méltóságos úrnak kellett szólítani s kezet csókolni neki. (Móricz Zsigmond) || b. (népies, régies) Méltóságos úr v. uram: <magas rangú v. ilyennek tartott személy megszólításaként, megnevezéseként.> Méltóságos nagy uraim! | Nézzen Istent kegyelmetek. (Arany János)
II. főnév -t, -ok, -a (1945 előtt, bizalmas) Méltóságos úr. Az öreg méltóságos.
méltóságosi.
