megvonaglik
megvonaglik tárgyatlan ige
<Személy, állat, testrész vmely, rendsz. fájdalmas külső v. belső hatásra> hirtelen görcsösen megrázkódik. Arca keserűen megvonaglott. [Strindberg] emberei mintegy bonctani asztalról lépnek a színpadra…, s az idegdúcok már eleve „preparáltan” lógnak ki belőlük, hogy a szenvedély villamosságával érintkezve megvonagoljanak. (Kosztolányi Dezső) Még egyet szólt a csengő, akkor mintha galvánáram érte volna, megvonaglott Storch úr. (Móricz Zsigmond) || a. <Haldokló embernek, állatnak a teste haláltusája közben> megrándul. A sebesült még egyszer megvonaglott.
megvonaglás; megvonagló; megvonaglott.
