megvakul
megvakul tárgyatlan ige
1. <Ember, állat> látóképességét teljesen elveszti. Fél szemére megvakul; öreg korára megvakult; (népies) vakuljak meg, ha…: <erős fogadkozásként>. (népies) Vakulj meg! <szitokszóként>. Vakuljak meg, ha nem igaz! Ki megvakult, az szemvilága drága Kincstárát nem felejti el soha. (Vörösmarty Mihály–Shakespeare-fordítás) Lassanként egészen elvesztette szemevilágát. Mind a két szemére megvakult. (Kosztolányi Dezső)
2. (átvitt értelemben, bizalmas) Rövid időre hirtelen elveszti látóképességét; elvakul (1). Az ember a lámpába bámul. Észre se veszi, egyszer csak megvakul, káprázik a szeme, és hunyorog. (Móricz Zsigmond)
3. (átvitt értelemben, népies) <Fényes, tükröző felület kopás, szennyeződés v. a foncsor elváltozása miatt> fényét, ragyogását elveszti. Megvakul az ablak, a tükör. A tükör megvakult egészen. (Jókai Mór) Rozsdás lett az arany, mihelyt hozzáértem. | Kezembe az ezüst egyszerre megvakult. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben, műszaki nyelv) <Üveg> áttetszőségét elveszti, homályos, opálos lesz. Ha az üveg hosszabb ideig magas hőmérsékleten áll, megvakul. || b. (átvitt értelemben, népies) Megvakul vmi: vmiben (termésben, virágban) <sérülés, szennyeződés miatt> hervadás, fonnyadás, romlás támad. Ne nyúlj a bimbóhoz, mert megvakul. Göröngy került a káposztába, megvakult, és nem borult össze a levele.
megvakulás; megvakuló; megvakult.
