megtört
megtört melléknév
1. Általában olyan, ami megtört, meg van törve, ill. amit megtörtek (1–4, 7). Megtört anyag, bor, ellenállás, fény, támadás. Így visszasivalkodik és elenyész Megtört fuvalommal az északi vész. (Vörösmarty Mihály) A zuhatagok megtört vízpárája üdítően csapkod a szemközt jövő arcába. (Jókai Mór)
2. (átvitt értelemben) Olyan <személy>, akinek erejét, lelkét megviselte, megtörte a sok csapás, betegség, testi, lelki szenvedés. Megtört ember. Mikor jövök megtörten, lankadottan, Mutatsz-e víg, derűlt ábrázatot…? (Vörösmarty Mihály) Ismertette a helyzetet, hat oldalon át… Egy megtört szülő levele volt egy másik megtört szülőhöz. (Kosztolányi Dezső)
3. (átvitt értelemben) Az ilyen személyre jellemző, rá valló, vele kapcs. <hang, szem, szív>; megviselt, törődött, szomorú. Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy… Megtört hangon beismerte, hogy tévedett. Megtört szemében már alig látszott élet. Ki mondja meg… Visegrád táján | A bágyadt alkony Nem Zách Klárának megtört szelleme? (Petőfi Sándor) A leány… megtört szemekkel tekinte anyjára. (Jókai Mór)
megtörtség.
