medence
medence [e-e-e v. e-ë-e] főnév ..cét, ..céje [e]
1. Víz v. más folyadék befogadására, tárolására való nagyobb, nyitott és rendsz. a földbe ásott mélyedés, ill. építmény. A forrás, a halastó, a (szökő)kút, az uszoda medencéje. A vízcseppek medencét vájtak a sziklában. (Gárdonyi Géza) A nő már a medence pereméhez ért. Lábát belemártotta az átlátszó, zöld vízbe. (Kosztolányi Dezső)
2. (régies) Széles, öblös nyitott edény mosdásra, mosogatásra v. étel készítésére. Ne a kosár s a kézmosó medence! (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Réz, bronz és kristályedények, medencék és ibrikek … első tekintetre … csodálatosak. (Jókai Mór)
3. (földrajz) A föld felszínének viszonylag mélyen fekvő v. hegységektől körülvett része. Lefolyástalan medence; a Duna, a Földközi-tenger medencéje.
4. (bonctan) Az emberi csontrendszerben a medencecsontokból, a keresztcsontból és a farkcsontból álló alakulat. Széles medencéje van. || a. Az ezektől körülzárt üreg. Kis, nagy medence.
Szóösszetétel(ek): 1. medencefenék; medenceöv; medenceüreg; medenceüveg; 2. fürdőmedence; szénmedence; vesemedence; vízmedence.
medencéjű; medencés.
