lúd
lúd főnév ludat v. (tájszó) lúdat; lúdja
1. (népies, állattan) Fehér v. szürke tollú, úszóhártyás, a vizet kedvelő, növényevő, nehézkesen repülő, nagyobb házi szárnyas; liba (Anser domesticus). A lúd mája, nyaka, tolla; a lúd gágog, sziszeg; ludat töm. Szóláshasonlat(ok): úgy liheg, mint a hízott lúd: kimerülten liheg, piheg. Süss fel nap, fényes nap, Kertek alatt a ludaink megfagynak. (népköltés) Anyjának húsz szép, anyányi libáji valának … E lúdakra fené fogait Matyi, kéri az anyját, | Bízná rá azokat. (Fazekas Mihály) || a. (tájszó) Ennek kifejlett egyede <a libának nevezett fiatallal szemben>. (népies, régies) Márton-napi lúd: Márton napján (nov. 11.) leölt l., amelynek mellcsontjából v. gerincéből a küszöbön álló tél jellegére szoktak következtetni.
2. (népies, régies) E házi szárnyas húsa mint emberi táplálék, ill. mint kész étel. A majszternék … foghagymás borjúcombokat és kövér ludakat sütöttek nagy tepsikben. (Mikszáth Kálmán)
3. (népies) Vadliba. ® Örvös lúd; ® vetési lúd. Húznak a ludak. Lúdra vadászik.
Szólás(ok): ha lúd, legyen kövér: ha már valamit tesz, mond vki, akkor az legyen kiadós. Közmondás(ok): Sok lúd disznót győz: a gyengébbek is legyőzik v. felülmúlják az erősebbet, ha sokan vannak. Lúdtól tanul a liba: erősebbtől, tapasztaltabbtól tanul a fiatal, a tapasztalatlan.
Szóösszetétel(ek): 1. lúdbőr; lúdcomb; lúdfalka; lúdfertály; lúdgágogás; lúdhús; lúdláb; lúdmáj; lúdmell; lúdnyak; lúdpecsenye; lúdtojás; 2. anyalúd; dunnalúd; vadlúd.
ludacska.
