köhintés
köhintés főnév -t, -ek, -e [ë, e], (népies) köhentés [e], köhhentés [e] (hangutánzó)
A köhint igével kifejezett cselekvés; az a tény, hogy vki köhint. Óvatos köhintéssel jelezte, hogy ott van. Egy köhintéssel megköszörülte torkát. A kínos feszültség … mélységes csendet teremtett, még a köhintéseket is leintették. (Mikszáth Kálmán) || a. Az így keletkező hang. Halk köhintés hallatszott. Két nagy szellem még egymás köhentését is hallja. (Jókai Mór)
