kivesz [2]
kivesz [2]* [e] tárgyatlan ige, (ritka) kiveszik, (népies, régies, kissé választékos) kivész
Kerülendő szó vagy kifejezés.
1. <Vmely élőlény fajtája, típusa> az élőlények világából végleg kihal, kipusztul. Lassan kivesz ez a növény. Az az állatfajta már rég kiveszett. Könnyü bánni külső elleninkkel, Ha kivesznek e belső bitangok. (Petőfi Sándor) Almák még most is teremnek, A sárkányok rég kivesztek. (Madách Imre) || a. <Élőlény egy bizonyos helyen, területen az életfeltételek kedvezőtlen volta miatt> megszűnik szaporodni és élni. Kiveszik a lucerna a szikes talajban. De nem foly a vére, mert nincs ollyan bőven; Száz nadály, száz köppöly sem szína belőle; Mind éhen veszett ki bolhája, t … je. (Arany János) || b. Kiveszik a magja, az ivadéka vminek v. vkinek: nem marad utódja. Az elszegényedő gazdag embernek az ivadéka is ki szokott veszni. (Jókai Mór) Hogy vesszen ki a magja valamennyinek! (Mikszáth Kálmán) || c. (régies) <Nemzetség> nem folytatódik, nem szaporodik tovább; kipusztul. Talán még a nemzetségünk is kiveszett? (Mikszáth Kálmán)
2. (ritka) <Személy> meghal. Magostul kivesz: úgy hal meg, hogy utódja sem marad. Vesszen ki magostul vele gyilkos férjed! (Arany János) Szeretők és cimborák hulltak, Vesztek mellőlem sorba ki. (Ady Endre)
3. (átvitt értelemben, régies) <Állapot, jelenség, tevékenység> fokozatosan gyengülve teljesen megszűnik, abbamarad. Ez a mesterség már kiveszett. Élted, – S honni csekély híred, ha hatalmam akarja, kivesznek. (Vörösmarty Mihály) Nyugszik esti szürkület fátylában A halk táj, s a berki dal kivesz. (Petőfi Sándor) Egy szép, finom kultúra veszett ki az idővel … (Kaffka Margit) || a. (átvitt értelemben, ritka) Megszűnik; vége van. Éj van-e vagy szemem világa veszett ki? (Petőfi Sándor)
kiveszett; kiveszhetetlen.
