kimért
kimért melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <dolog>, amelyet kimértek (1, 3), kiszabtak, jelöltek; méréssel kijelölt, megszabott, meghatározott. Kimért nagyságú hely, idő, távolság; legelőnek, házhelynek kimért terület. Taránti pedig szólt: „Legyen! én kiállok”, A magyar királlyal viadalt próbálok … Vissza is a hirnök jött oly felelettel, | Hogy Lajos a vívást, igen, elfogadja: | Nézze kimért helyről mindkettejök hadja. (Arany János) Utazásnál főkérdés a rendszer megállapítása: kimért idő alatt hol kell kezdeni és végezni. (Jókai Mór) Az udvaron tíz … akácfa unatkozik, kettős sorban, centiméterben kimért távolságban egymástól. (Herczeg Ferenc) || a. Olyan <anyag>, amelyet kimértek (2); kimérve, adagolva adott, árusított. Kimért adagok, cukor, liszt, só. Kimért bort vett, nem palackozottat. Elszámolt a kimért hús árával.
2. (átvitt értelemben, kissé választékos) A társadalmi, illendőségi formák megtartására gondosan ügyelő, tekintélytartó, feszes, tartózkodó, kissé rideg <ember, ill. magatartás>. Kimért férfiú, úriember; kimért hang, léptek, modor, mozdulat, udvariasság. Olyan kimért volt, hogy elriasztotta az embereket. Kimérten üdvözöl vkit. Beszéde komoly, indulatai hevében is kimért. (Vörösmarty Mihály) Oly kimért léptekkel érkezett a szigetcsúcsra, mint valamely őrszem, aki kötelességét teljesíti. (Krúdy Gyula)
