kérő
kérő melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -en [e] v. -leg [e]
1. Olyan, aki, amely kér (I., (II.) 1–2, 4). Kenyeret kérő gyermek; a lányt táncra kérő fiatalember. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet. (Arany János) || a. Kérést kifejező, tartalmazó. Kérő pillantás, szó, tekintet; szabadságot kérő beadvány.
2. (ritka) Olyan <személy>, aki nőt a maga számára feleségül kér. A húgomat kérő fiatalember. Belmontban van egy gazdag örökösnő, akinek a kezét csak úgy lehet elnyerni, ha a kérő lovag kitalálja a titkát három szekrénynek. (Ambrus Zoltán)
3. (népies, régies) Kérő násznagy: a vőlegény násznagya, aki a menyasszonyt szüleitől kikéri.
II. főnév -t, -je [e]
1. Az a férfi, aki feleségül kér vkit a maga számára. Kérője akad; kiad v. túlad a kérőjén; kikosarazza a kérőket. Több kérője is volt. Mikor első ízben palotámba jöttél, … Akkor is ám kérők hada gyült miattad. (Arany János) Régi szerelme, kérője is volt. (Nagy Lajos)
2. (népies) Az a férfi, aki vkinek a megbízásából annak részére feleségül kér vkit. Nagybátyját küldte el kérőül.
3. (csak -ben, -be raggal) (népies) Leánykérés. Kérőbe hívták; kérőben járt. Ha egy akkora ember jönne kérőbe, mint a kis ujjam, már ahhoz is elmennék. (Mikszáth Kálmán)
4. (tájszó) Kérés (2). Nagy kérőm volna.
5. (ritka, tájszó) Kérőt rág: <jószág> kérődzik.
Szóösszetétel(ek): leánykérő; segélykérő.
kérői.
