kerepel
kerepel [e-e-ë] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (hangutánzó)
1. <Kereplő> forgatással szaggatott, csattogó hangot ad. || a. <Személy> kereplő forgatásával ilyen hangot ad. Vidáman kerepeltek a gyerekek. || b. Ezzel a harangozást v. csöngetést helyettesíti. A harangozó, a ministráns kerepel nagypénteken.
2. (átvitt értelemben) <Vmi, rendsz. vmely szerkezet, gép> a kereplőre emlékeztető hangot ad. Egy malom kerepel. || a. (tájszó) Kelepel (1). Nekem valamennyi között legkedvesebb Madaram a gólya … Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor Kerepölt fölöttem. (Petőfi Sándor)
3. (átvitt értelemben, gúnyos) Vki hangosan és fölöslegesen, untatóan sokat beszél; darál. Ne kerepeljen kelmed – vágott szavába az ügyvéd. (Vas Gereben)
kerepelés; kerepelő; kerepeltet.
