kényes
kényes [ë] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Kényes vmire: <élőlény> vmely külső, ártalmas hatásra nagyon érzékeny, könnyen megbetegszik vmitől. Kényes a huzatra, az időjárásra. Ne ülj az ablak mellé, ha kényes vagy a hidegre. || a. Vki, vmi kényes vmijére: személy, állat vmely testrésze, növény vmely része nagyon érzékeny a külső behatásokra. Gyermekkorától kezdve kényes volt a gyomrára. Semmivé lett, ami növény csak kényes volt virágára, levelére. (Jókai Mór) || b. (átvitt értelemben) Kényes vmijére: <személy> sokra tart vmit, és nagyon vigyáz annak tisztaságára, szeplőtelenségére, hibátlanságára. Kényes a családja becsületére, jó hírnevére; kényes a ruházatára. Olyan kényes volt a becsületére, mint fiatal lány a fehér selyem báli cipőjére. (Kuncz Aladár)
2. Olyan <ízlés, igény>, amely(nek a segítségével vki) a maga sajátos területén könnyen felismeri a minőségi különbségeket, és minden körülmények között megköveteli a legjobbat. Kényes ízlése fellázadt a beszélgetés tónusa ellen. Kényes ízlésével rájött, hogy amit egyesek műalkotásnak tartanak, az csak giccs. Szívesen látlak szüretre, … borom és eledelem is elegendő van, hogy a te kényes gusztusodnak megfeleljek. (Krúdy Gyula) Ernő titkon irigyelte az alvégi [tánc]mestert, hogy a legkényesebb igényeket is kielégíti meghajlásával és finom fejtartásával. (Krúdy Gyula)
3. (átvitt értelemben) Olyan <tárgy, anyag, eszköz, szerv>, amely nagyon óvatos kezelést kíván, amelyre nagyon kell vigyázni. Kényes műszer, szerkezet, szerszám; kényes üvegholmi; kényes, világos szövet; kényes gyomor.
4. (átvitt értelemben) Olyan <dolog>, amely kellemetlen v. vkire kínos lehetőséget rejt magában, és ezért nagy óvatosságot, körültekintést kíván. Kényes helyzet, kérdés, ügy. Kényes dolog volna az elsőség kérdését felvetni. Ki legyen a pesti külső bíráló tag: az igen kényes dolog. (Arany János) A humoros ötlet véget vetett a kényes vitának. (Jókai Mór) Kemény, ki gyakran igen gyöngéd … elemzője a női szívnek, alakjait nagyon is kényes helyzetekbe hozza. (Péterfy Jenő)
5. (népies, régies, rosszalló) Dölyfös, gőgös, kevély. Kényes ember, urak. Tehát kormányzó lett Czillei, | S főkapitány a kényes Ujlaky? (Vörösmarty Mihály) Dölyfös uri kocsis űl a hintó bakján … Jobban esik neki, a kényes lelkének, Ha nyakába sujt a két szegény sőrének. (Arany János) || a. (népies, rosszalló) Ruhájával v. szépnek vélt külsejével feltűnően tetszelgő, azt hetyke, rátarti viselkedéssel fitogtató <személy>. Kényes dáma, ficsúr. Jó ott nekem, a szögeletben, Rajtam sincs semmi legényes: Hadd űljön elől, aki kényes. (Arany János) || b. (választékos) Büszke, kimért, tetszetősen hetyke <mozgás, magatartás>. Kényesen jár-kel; kényesen körülnéz. Ott fakó lovamról kényesen leszöktem, A sövény fájához, mint illik, kötöttem. (Garay János) A magas, szép szál legények kényesen ültek ficánkoló lovaikon. (Kuncz Aladár)
6. (választékos) Olyan <állat, főleg ló, páva>, amely fejét feltartva, tetszetősen és kimérten mozog, így szedi a lábát; büszke. Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak, | Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap. (Ady Endre) Szép, csótáros lovak, kényes … jószágok, – emberhez való, … eleven szerszám a ló. (Kaffka Margit)
kényesség.
