kengyel
kengyel [e-e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. A nyereg két oldalára szíjjal rácsatolt, rendsz. vasból v. rézből készített, átmérőjével lezárt félkörhöz hasonló alakú tárgy; a lovas nyeregbe szálláskor és lovagláskor ennek alsó, megfelelően kiképzett részére támasztja a talpát. A kengyelbe dugja, teszi a lábát; feláll a kengyelben; tartja vkinek a kengyelt. S fölugrott a lóra, kengyelben két lába, Sebes vágtatva ment háború zajába. (Petőfi Sándor) A kengyelben fölegyenesedve nézett a vár felé. (Gárdonyi Géza) || a. Ez a kengyelszíjjal együtt. Felcsatolja a nyeregre a kengyelt; hosszabbítja, rövidíti a kengyelt. Az újoncok kengyel nélküli nyeregben tanultak lovagolni.
2. (bonctan) <A középfülben> ehhez némileg hasonló alakú egyik hallócsontocska, amely a kalapácshoz (4) tapad.
3. (műszaki nyelv) Ívelten villás, félkör v. kül. U alakú szerkezeti elem vmely alkatrész körülfogására, rögzítésére v. tartására. Átfogó, csavaros, rögzítő, szorító kengyel; a furdancs kengyele; (vadászat, régies) a puska kengyele: a ravaszt félkör alakban körülfogó vaslemezke. A gyógyszertári mérleg kengyele tartja a tányérokat. A két rúd kengyellel csatlakozik egymáshoz. A csuklókat kengyellel kötik össze. || a. Hasonló, szabadon levő szerkezeti elem (vminek felfüggesztésére, kifeszítésére, rögzítésére stb.). Függesztő kengyel. A hajókötelet behúzza a kengyelbe. || b. (építészet) Kengyelvas (2).
4. (tájszó, régies) <Ruhán> pánt- v. kantárszerű elem (pl. nadrágtartó, talpalló stb.).
Szóösszetétel(ek): kengyelcsavar; kengyelelem; kengyelhágó; kengyelkapocs; kengyelkötés; kengyelláb; kengyelnyílás; kengyeltartó.
