kedvesség
kedvesség [e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (csak egyes számban) A kedves (3, 3c) melléknévvel kifejezett, rendsz. emberi tulajdonság; szeretetreméltóság. Megnyerő, vonzó kedvesség. Az egész ember csupa kedvesség. Nagyon sok kedvesség van benne. Mennyi kedvesség van egy ilyen kölyökkutyában! Fiatal hangjában igen sok kedvesség van. (Vörösmarty Mihály) || a. A kedves (3b) melléknévvel kifejezett emberi, lelki, jellembeli tulajdonság; nyájasság. Lebilincselő, lekötelező, túlzott kedvesség. Nagy kedvességgel beszélt a gyermekekhez. || b. Vkinek, vminek kedves (3, 3b–c), kellemes, barátságos volta. A házigazda, a lányok kedvessége; a hely, a lakás, a városka kedvessége.
2. (többes számban ritka) Ennek külső megnyilatkozása: kedves (3a), barátságos, előzékeny viselkedés, beszéd, tett; szívesség. Vmi kedvességet tesz vkinek. Nagyon köszönöm kedvességét. Kedvességével mindenkit elbájol. Átnyújtott a fiúcskának még egy zsömlyét. Az lassan tovább ballagott az anyjával … Egyikük se köszönte meg kedvességét. (Kosztolányi Dezső) Fidélis kedvességgel nézett a nagyon fáradt fiatalemberre. (Móricz Zsigmond)
3. (csak egyes számban) (elavult) Kegy, kegyeltség. Az egész udvarnál nem nagy kedvességben állunk. (Eötvös József)
