kántor
kántor főnév -t, -ok, -a (vallásügy)
Templomban orgonáló, istentiszteleten és temetésen rendsz. foglalkozásszerűen éneklő, ill. az éneket vezető személy. Falusi kántor. A hűvös templom fehérre meszelt Tornácában [álltam], mikor már odabenn A kántor énekelt. (Tóth Árpád) Megszólal az orgona, a rekedt hangú kántor énekelni kezd. (Kuncz Aladár)
Szóösszetétel(ek): kántorlakás; kántorsegéd; kántorsüveg; kántortorok; kántorválasztás.
kántori; kántoros.
