kalimpál
kalimpál ige -t, -jon
1. tárgyatlan (rendsz. a kézzel v. lábbal határozóval) <Személy> kezét v. lábát ide-oda lóbálja, lengeti; hadonászik, kapálódzik. Kezeivel türelmetlenül kalimpált a levegőben. (Mikszáth Kálmán) || a. tárgyatlan (ritka) <Tárgy> a levegőben ide-oda forog, összevissza himbálózik, leng. A mi ócska gőzösünk csak úgy táncolt a hullámokon, hol az egyik kerekével, hol a másikkal a levegőben kalimpálva. (Jókai Mór)
2. tárgyatlan (bizalmas, rosszalló) Hamisan v. mesterségbeli tudás nélkül zongorázik. Nem tud szépen játszani, csak kalimpál. A szomszédban egész nap kalimpálnak. Én gyerekkoromban zongorázni tanultam s kisebb-nagyobb megszakítással, változó szorgalommal … nyolc évig kalimpáltam. (Kosztolányi Dezső) || a. tárgyas (bizalmas, rosszalló) <Zenedarabot> zongorán művészietlenül, sőt rendsz. hamisan, rosszul játszik. Leült a zongorához. Azt az egy táncdarabot kalimpálta, melyet tudott. (Kosztolányi Dezső)
3. tárgyatlan (bizalmas) <Szív> szabálytalanul, ritmus nélkül dobog. Szíve hevesen kalimpálni kezdett. Ma is félve kalimpál a szívem. (Ady Endre) Szívem hangosan kalimpált. (Kosztolányi Dezső)
kalimpálás; kalimpáló.
