igen [2]
igen [2] [ë v. e] mondatszó, határozószó és főnév
I. mondatszó
I. <Eldöntendő kérdésre adott feleletként.>
1. <Az állító alakban ismétlődő mondat helyett, annak kifejezésére, hogy a kérdésben foglalt tény a valóságnak megfelel:> úgy van. [Ebédeltél már?] – Igen. [Esik az eső?] – Igen. Tudsz-e fínomul beszélni Tudós és művelt férfiak előtt? – Igen. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Mit mondott? … – Kilenvenkilenc ezeret. – Készpénzt? – Igen. (Mikszáth Kálmán) No, és te rájöttél …? – Igen … (Ambrus Zoltán) Orczy engem meghíjt. – Hozzájuk? – Igen. (Móricz Zsigmond) –11 <Főleg udvarias beszédben; a kérdésben szereplő hangsúlyos szó, kifejezés utólagos megismétlésével.> [Voltál ott?] – igen, voltam. –12 (ritka) <A kérdésben szereplő hangsúlyos szó, kifejezés, főleg igekötő megismétlése után.> [Elment a vendégetek?] – El, igen. –13 <Eldöntendő kérdéshez tartozó feltételes mondatban.> – Schedelnek átadtad-e Toldi Estéjét? Ha igen, vedd vissza. (Arany János) –14 (ritka) <Igekötős igével szerkesztett eldöntendő kérdésre adott feleletben, állítmányként, az igekötő, ill. az igekötős ige helyett.> Megkaphatjuk [a végrendeletet]? – Ez iratnál fogva igen, nekünk ez parancsol. (Vas Gereben)
2. <Tagadással összekapcsolva, eldöntendő kérdésre adott kitérő v. bizonytalan feleletben.> Igen is, nem is: bizonyos szempontból úgy van, más szempontból nem úgy van; egyrészt (részint) úgy van, másrészt (részint) nem úgy van. [Akarsz házat venni?] – Igen is, nem is, mert sok a gond vele. Felelt [az igazgató]? – kérdezte [az asszony] mohón. – Mondd hamar! Igen? Nem? – Ahogy vesszük. Igen is, nem is. (Ambrus Zoltán) || a. <Hasonló kapcsolatban.> Félig igen, félig nem: bizonyos mértékig úgy van, de nem egészen. [Igazam van?] – Félig igen, félig nem.
II. <Párbeszédben, tagadás, tiltás utáni ellenvetésként.> De igen: <tagadó állítás, kérdés v. tiltás után adott válasz, amely az előbbi tartalmát nyomatékosan tagadja.> [Nem úgy volt az.] – De igen, így volt. [Nem jött el?] – De igen, eljött. [Ne menj el!] – De igen, elmegyek.
III. <Megelőző kérdés nélkül, rendsz. a megelőző állítás nyomósítására.>
1. <A részletezett v. az elgondolt, elképzelt tények helybenhagyásaként, ezek igazságát elismerve, megengedve, rendsz. utána következő részletező mondattal:> úgy van, valóban. Igen, voltak esetek erre a múltban is. Igen, ez nálunk is így történt. || a. <A beszélő előbbi állításának v. vmely használt szavának megerősítésére v. nyomósítására, rendsz. annak (részben való) ismétlésével:> úgy van, ahogy mondtam; csakugyan, valóban. Tegnap még lázas volt, igen, tegnap. Mostan leszállott a bástyatetőrül Mint leszáll a kakas a kakasülőrül. | Igen, mint a kakas, melynek a szomszédé Taraját megvérzé. (Arany János) Be van fejezve a nagy mű, igen. | A gép forog, az alkotó pihen. (Madách Imre) Ifjú szivekben élek s mindig tovább, Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák, Mert életem millió gyökerű … Igen, én élni s hódítani fogok Egy fájdalmas, nagy élet jussán. (Ady Endre) –a1 (ritka) <A beszélő állításának közbevetésszerű nyomósítására.> Azért, hogy senkinek láb alatt ne legyek, Nem bánom én, igen, akár ma elmegyek. (Arany János)
2. <Tagadással összekapcsolva, nyomatékos állításként; a megelőző mondat állítmányának, állítmányi részének állító alakban való szó szerinti v. értelem szerinti megismétlése helyett, helyesbítő v. megszorító értelmű közlés előtt:> mégis. Nem láttam őt egy éve. Azaz igen, egyszer találkoztam vele futólag az utcán. Nem került egy fillérbe sem. Azaz igen, a villamospénzbe, mikor elhoztam. A nizsdeni várúr … soha egy pillanatig nem találta meg a boldogságot. Azaz igen, minden esztendőben boldog volt egyetlen percig. (Krúdy Gyula) || a. <A tagadott állítással szembeállított ellentétes lehetőség bevezetésére.> Ha igen: ha mégis (úgy volna v. lenne, hogy…) Úgysem jön; de ha igen, fogadd őt helyettem. Nem megy soha sétálni; ha igen, akkor is csak egy félórára. Nem nyitják ki többé a kapcsos könyvet. Vagy, ha igen, nem azért nyitják ki, hogy megint írjanak bele. (Ambrus Zoltán)
3. <Részleges v. látszólagos elfogadás, megengedés kifejezésére, utána következő ellenvetéssel.> Igen, de … : ez így történt (így van, volt) ugyan, de … Mindig jót mondott rólad. – Igen, de mégse kívánom látni őt. [Hazudik.] – Igen, de a látszat mégis mellette szól. Tudtam, hogy nekem nem szabad elkölteni [a pénzt], mert édesnagyanyám megmondta, hogy a pénzt adjam édesanyámnak. Igen, de a kemény ember szeméből láttam, hogy ez azt akarja, hogy adjak neki pénzt. (Móricz Zsigmond) || a. (gúnyos) <Általánosító tagadás után következő megszorításban, megengedő értelemben.> No igen. [Istvándiban] megmoccanásra semmi lehetőség nem volt. No igen, mindenkinek joga volt enni, inni, ha volt mit; … s a feleségével is veszekedhetett, aki olyan természetű volt: de politikai vagy szociális legkisebb megmoccanás, de egyetlen lépés sem történhetett, ami a rendőrségre tartozott. (Móricz Zsigmond) || b. <Meglepetésszerű, előre nem sejtett körülményt tartalmazó ellentmondást bevezető fokozó fordulatban.> – Ám, (de…): (talán, valóban) úgy van, (de…). Úgy gondolta, hogy estére bejut a városba; igen ám, de nem számolt a zivatarral. Haragunni fogok [a férjemre]. Igenám, ha tudnék! (Petőfi Sándor) Igen ám, de az ablakfüggöny egy részecskéjén át odakívülről [= kintről] bevilágított a fejér éjszaka. (Krúdy Gyula) A földesurak választották meg [papnak], talán hogy megszabaduljanak tőle: állásba helyezték el. Igen ám, de beleszeretett Isaák Gáspárnak nevelt leányába. (Móricz Zsigmond)
4. <Párbeszédben, annak kifejezésére, jelzésére, hogy a beszélőnek hirtelen olyasmi jutott eszébe, amiről előzőleg megfeledkezett:> lám, no lám. Igen, el is felejtettem, leveled jött. Igen, most már tudom: öcsém mondta. Ma? Azt mondtad vasárnapra hívott [az esperes]. – Jaj igen, de aztán úgy egyeztünk meg, hogy jobb lesz, ha szombat este [megyünk]. (Móricz Zsigmond)
5. Hát igen: <elgondolkodó, elmélkedő, tűnődő feleletben, kijelentésekben:> bizony, így van, ez igaz. Hát igen, nehéz volt ez mindenképpen!
6. (gúnyos) <Annak kifejezésére, hogy a beszélő nem ért egyet az előtte szólóval, esetleg szavainak éppen ellenkezőjével ért egyet.> Mért vezettél ilyen helyre? – Hogy kövess. – Igen bizony, Hogy míg élek is, sirassam. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
7. (kérdő hangmenettel) <Csodálkozás, meglepetés, hitetlenkedés kifejezésére mintegy felhívásként, hogy a beszélő ismételje meg állítását:> valóban?, csak nem? [Hallottad? Péter megnősült!] – Igen? Nem is hittem volna.
IV. <Párbeszédben, megelőző kérdés, közlés, felszólítás után, annak kifejezésére, hogy a beszélő egyetért a kérdezővel, a felszólítás kimondójával.> No csak! találd ki, gyere. – Már hogy ki épít tartósabbat, mint a kőmíves, az ács, vagy a hajósmester? – Igen; ezt fejtsd meg, aztán kifoghatsz, pihenni. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
II. határozószó <Megelőző mondat v. tagmondat igei állítmányának megismétlése helyett, alannyal, tárggyal v. határozóval.>
I. (ritka) <Eldöntendő kérdésre adott feleletben; állító alakban ismétlendő mondat igei állítmánya helyett, rendsz. annak kifejezésére, hogy az állítás csak a szóban forgó alannyal, tárggyal v. határozóval kapcs. érvényes.> Elmentek holnap a színházba? – Oda igen [, de onnan hazajövünk]. Ismeri | Valamelyikőtök? – Zeusra! én igen: | Hisz a saját férjem, Kinésias. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) De műveiket szokta olvasni? például Vörösmartyt? – Oh azt igen. Úgy-e az az, amit Kisfaludy írt? – Dehogy! Hiszen Vörösmarty maga a költő. (Jókai Mór)
II. <Megelőző kérdés nélküli mondatban, rendsz. a megelőző állítás nyomósítására; tagadással összekapcsolva, a megelőző mondat igei állítmányának, állítmányi részének állító alakban való szó szerinti v. értelem szerinti ismétlése helyett.> Nem láttam, hogy elment, de hogy visszajött, azt igen. A bajusza nem nőtt semmit, De igen a füle s orra. (Arany János) [náluk] Nyakravaló és mándli nem voltak … divatban, de igen az elmaradhatatlan vörös pruszli. (Jókai Mór) || a. <Állítás nyomatékos ismétlésében, szembeállított tagadással kiemelve.> Ismertem a kapujukat, a házat nem, de a kaput igen. (Móricz Zsigmond) || b. (bizalmas) <Gúnyos szembeállításban, a vmihez értést, vmit akarást jelentő kifejezések helyett.> Mulatni, azt igen, de dolgozni, azt nem.
III. <A beszédhelyzetre v. a szövegösszefüggésre támaszkodó helyeslés, tetszés nyomatékos kifejezésére.> Ez már igen: ez már helyes, ezzel egyetértek; ez már tetszik nekem; ennek van teteje.
III. főnév -t, -ek, -je [ë, e] (rendsz. egyes számban)
1. <Ez a szó mint beleegyezésként adott válasz.> Igennel felel. Bírta szivem már hű szerelemre, … Unszola mégis szóval „igenre”. (Arany János) S nézett gazdájára hunyorított szemmel, Lesve, hogy felel majd igennel vagy nemmel.. (Arany János) Milicsnek arra a kérdésére, hogy hajlandó-e őfelségével kettesben vacsorálni, [az énekesnő] határozott igennel válaszolt. (Ambrus Zoltán) Arra kérte, hogy legalább a hozzá intézett kérdésekre válaszoljon egyszerűen igennel és nemmel, abból is meggyőződhetnek, hogy érti-e. (Kosztolányi Dezső) || a. Nem mondott se igent, se nemet v. (ritka) nem felelt se igennel, se nemmel: kitért a határozott válasz elől; bele se egyezett, el sem utasította. Heckenast írásba adta ajánlatát, de én se igent, se nemet nem mondtam rá. (Arany János) A kis öreg nem felelt se igennel, se nemmel. (Ambrus Zoltán)
2. Házasságba való beleegyezés (szava, kifejezése) <rendsz. nő részéről>. Igent mond: kijelenti, hogy beleegyezik <kül. nő v. szülő a házasságba>, hogy jóváhagyja; (választékos, gyak. gúnyos) kimondja a boldogító igent: nő a házassági ajánlatot szóbeli kijelentéssel elfogadja. Azon aggodalom fog el, hogy a férfi valamely anyagi kényszer alatt rebegi el igenjét. (Bródy Sándor)
3. Igent int: fejével bólint v. tekintetével mutatja, hogy beleegyezik a kérdezett dologba, egyetért a kérdezett dologgal. Szömöre így kezdé: Etel igen-t inte … (Arany János) Némán, lankadtan intett igent a fejével. (Mikszáth Kálmán) Kárász a szemeivel intett igent. (Mikszáth Kálmán) S kérdem: borongsz hát újra ma rest fiú? | S szelíd igent int csüggetegen fejem. (Tóth Árpád)
igenez.
