ilyenformán

Teljes szövegű keresés

ilyenformán határozószó, mutató
1. (rendsz. kiemelő hangsúllyal) Körülbelül az imént megismert, a szóban forgó módon; nagyjából így; valahogy így. Én is ilyenformán gondolkozom.  Ilyenformán történt, hogy már elég nagy fiúcskává növekedtem anyai nagybátyám … gondozásában. (Krúdy Gyula)
2. Körülbelül így (, ahogyan most következik). Ilyenformán vezette be a dolgot: …  Vermes úr … ilyenformán beszélt: Országos nevű hazánkfia, … szeretett kedves barátunk! … (Tolnai Lajos) Egy pillanatig … ilyenformán méltatlankodtam magamban. – Hogyan? Hisz én gyermekkoromban egyetlen csunya szót sem hallottam soha. (Babits Mihály)
3. (gyengébb hangsúllyal) Az imént említett körülményeknek mintegy következményeként; így hát. A többit egymás közt is elintézitek, ilyenformán el is mehetek.  Julia oly szeszélyes volt, hogy ha igazán szeretett is valakit, mihelyt rokonai férjül ajánlani találták, képes volt kiszeretni belőle … Ilyenformán a férjhezmenés esztendőről esztendőre haladt. (Jókai Mór) Morvainé … cselédlányok elszerződtetésével foglalkozott … ilyenformán járatos volt a női dolgokban. (Krúdy Gyula)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem