hálátlan
hálátlan melléknév és főnév, (régies) hálátalan
I. melléknév -ul, -abb
1. Vmely jótéteményért hálát nem érző, nem tanúsító <személy, csoport>. Hálátlan diák, fiú, gyermek, ifjúság, nemzet, utókor, testület. Nem megyek többet hozzátok, mondotta [Eszter], Berta hálátlan kígyó. (Gárdonyi Géza) || a. Jótéteményt rosszal viszonzó, jóért rosszal fizető <személy, csoport>. A hálátlan gyermek megtagadta a segítséget öreg szüleitől.
2. Ilyen személyre jellemző, reá valló <magatartás, megnyilatkozás>. Hálátlan szavak, tettek; hálátlanul viselkedik. Nagy érdemeket szerzett ő hazájától, … erről hallgatni és ezt meg nem vallani, hálátalan igaztalanság. (Petőfi Sándor–Shakespeare-fordítás)
3. Olyan <feladat, tevékenység>, amelynek eredménye a ráfordított munkával, energiával nem áll arányban, ill. amelyért nem fizetnek hálával. Hálátlan mesterség, munka; hálátlan szerep: a) olyan színpadi szerep, amelynek eljátszása nem v. alig kecsegtet sikerrel; b) (átvitt értelemben) vkinek olyan alkalmi feladata, működése, amely jót alig, inkább kellemetlenséget ígér számára. Hálátlan szerepet vállalt az ügy kivizsgálásában. Hálátlan dolog volt, hogy nekem kellett közölnöm a rossz hírt. Az ilyen szerepek hálátlanoknak tetszenek; mert a nagy közönség csak akkor veszi észre, ha rosszul adattak. (Vörösmarty Mihály) Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. (Kossuth Lajos)
II. főnév -t, -ok, -ja Hálátlan (1) személy. A hálátlan cserbenhagyja jótevőjét.
hálátlanság.
